_____ — _____
Univerzális Élet Rádió
Hamarosan
Az Univerzális Élet Rádió szabad és független rádió – a Szabad Szellem rádiója. Az adások alapja az Univerzális Élet tanítása, amely a világ minden kultúrájában jelen van: az Isten- és felebaráti szeretet tanítása az emberek, a természet és az állatok iránt.
A Szabad Szellem a mindent átfogó élet, az univerzális élet, amelyet Nyugaton Istennek neveznek. A szabad, egyetemes Szellem, Isten, aki a világ minden kultúrájában egy és ugyanaz, kinyilatkoztatta és kinyilatkozza magát Gabrielén keresztül, akit prófétájának és követének nevez. A gazdag isteni-szellemi kincs, amely Isten birodalménak követén, Gabrielén keresztül jött e világba, az őskereszténységhez kapcsolódik, Isten Tízparancsolatának és a Názáreti Jézus Hegyi beszédének alapján. A Hegyi beszéd központi üzenete – az aranyszabály – így szól: „Amit szeretnétek, hogy az emberek veletek tegyenek, ti tegyétek meg velük először.” A Názáreti Jézus követői, vagyis az őskeresztények számára ez az aranyszabály az alap a munkában és a szabadidőben egyaránt.
A Názáreti Jézus igazi, eredeti tanítása szabaddá tesz. Az őskeresztények teljesen szabad keresztények, mert őskereszténynek lenni azt jelenti, hogy Krisztushoz tartozunk. A Názáreti Jézus nem alapított külső vallást papokkal mint közvetítőkkel, hanem arról beszélt, hogy Isten minden ember bensőjében lakik. Arra hívott minket, hogy egyedül Őt kövessük. Tanítása, az őskeresztény tanítás, nem tartalmaz gyámkodást, indoktrinációt vagy alávetettséget. Az őskeresztény tanítás szabad tanítás, a Szabad Szellem ajándéka minden ember számára, kultúrától és nemzetiségtől függetlenül.
Szeretne segíteni abban, hogy Isten Krisztusának egyetemes, szabad tanítása elterjedjen?
Radio Universelles Leben UGbr
Sparkasse Mainfranken Würzburg
IBAN: DE19790500000047910039
BIC: BYLADEM1SWU
Köszönjük támogatását.